Close

Az együttes

A Leőwey Táncegyüttes 1973-ban alakult a Leőwey Klára Gimnázium német nemzetiségi tagozatán tanuló diakokból.

 

Az együttes tagjai nemzetiségi származásúak, amely meghatározza a tánccsoport profilját. Legfőbb célunknak a hazai német néptánckincs, dalkutúra, szokások, népviselet felgyűjtését, feldolgozását és színpadra állítását tartjuk.


Igyekszünk sokrétű műsorral a közönség elé lépni, így szerepelnek repertoárunkon magyar táncok is. Az együttes rendszeres résztvevője a különböző hazai és külföldi néptáncfesztiváloknak,rendezvényeknek.

Az együttes a 45 év során a magyarországi német folklór egyik meghatározó, jeles képviselőjévé nőtte ki magát.


Az együttes kiemelkedő művészi munkáját többszörös ,,Arany” fokozattal, I. helyezéssel
és ,,Nívódíj”-jal ismerték el. A Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán 1998-ban és 2004-ben “”Kiválóan Minősült”” az együttes.

Eleinte elsősorban a jó hangulat és a remek társaság vonzott, de idővel ugyanilyen fontossá vált mestereink komoly, professzionális hozzáállása, amellyel megtiszteltek bennünket és lehetővé tették, hogy megéljük a közösen létrehozott művészi élmény és színpadi sikerek semmihez sem fogható örömét.

- Herczegh Anita
IMG_0885

Heil Helmut

A Leőwey Táncegyüttes művészeti vezetője, koreográfusa Heil Helmut.

Turnék